Éppen a banánhajón ültem ami szépen,lassan haladt a csokifolyón miközben hatalmas nyalóka fák mellett haladtam.....Igen minden szép és jó volt míg Son rám nem ugrott.
- Ébresztő.Jade! Kelj már föl. - mondta miközben halálra csiklandozott.
- Ne.Légyszi. Ne. Hagyd abba! Son! -ordibáltam tokom szakadtából.
- Gyerekek mi ez a hangzavar? -kiabált föl anyu a földszintről.
- Semmi. -kurjantotta Son. Majd felém fordult. - Na fölkelsz?
- Igen,igen. Csak szállj le rólam. -mondtam s közben toltam le az ágyamról.
- Jó de tényleg kelj föl!
- Oké.
Miután sikerült kitolnom Sont az ágyamból elkezdhettem készülődni fölvettem az ünneplőmet. Fehér csipkés ing és picit térd felé érő feszülős szoknya. Miután fölvettem az ünneplőt lementem reggelizni. Megterített asztal narancslé,gabonapehely..piros alma. Jajj de szeretem anyut.<3 Leültem a konyhaszékre majd megettem amit anyu nekem szánt. Majd fölmentem hogy fogat mossak meg kicsit kisminkeljem magam. Semmi sok. Csak egy kis szempilla spirál meg egy vékony tus húzás és készen is voltam. Gyorsan összedobtam az iskola tatyim. Igazából nem kellett sok bele. Csak kis jegyzet füzet,tolltartó meg a reggeli amit anyu csinált míg készülődtem. Miután fölvettem a magassarkúm készen álltam az indulásra.
Anyu levitt a sulihoz. Ki szálltam majd nyomtam egy gyors puszit anyu arcára és bementem a suliba.
A fiúk nagyja már ott volt meg persze Réka és Alice. (Mellesleg azért ismerek mindenkit mert volt egy egy hónapos "táborszerű valami" az osztálytársakkal hogy megismerjük egymást és hogy ne legyen gond a suliban)...Szóval.
- Szia Jade. Jajj de csinosnak tetszik ma lenni. - üvöltötte távolról Bence. (hogy ha nem említettem volna nem nagyon csípem a srácot)
- Szia. Mit mondtál?
- Csak azt hogy csinos vagy.. - mondta a szemét forgatva.
- Köszi, ezt még egyszer kellett hallanom tőled. - mondtam mire Réka nagyot röhögött.
- Réka ezen most mi a vicces? - kérdezte Bence kicsit hisztérikusan, erre inkább nem válaszolt. Mármint Réka.
A kis incidens után sorra jöttek az emberek a sulihoz.Majd nem sokkal később elkezdődött a megnyitó. Az igazgató hosszú és nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon...unalmas szöveggel köszöntötte az elmondása szerint "tündéri" gyermekeket. Miközben majdnem elaludtam megbökött Ati oldalról.
- Mi az? -faggattam.
- Mennyi az idő? -válaszolt a kérdésemre egy kérdéssel. Ügyes.
- Ömm. 8:oo. Mert?
- Ezt hallanod kell.- mondta mire egyből megszólalt a sulirádióból Eminem - My Salsa című száma.
Majd az egész suliból kitört a röhögőgörcs. Nem tudom ki és mikor intézte ez ezt de óriási volt.
- Menjetek az osztálytermetekbe! Most! - ordibált az igazgató mert nem bírta túlbeszélni a rádiót. A suli mint egy marhacsorda vonultak be a termekbe. Épp hogy mindenki beért az ofő belépett és becsapta maga mögött az ajtót.És megkezdte mondandóját.
- Gyerekek ez nem volt vicces! - mondta összeráncolt szemöldökkel. - Na jó talán egy picit. - mondta majd fölnevetett. Ekkor mindenki afféle "ki vagy te és mit tettél az ofőnkkel."
- Na jól van gyerekek kezdjünk is neki. - mondta majd elővette a tanári zsebkönyvét. És elkezdte
mondani és mondani és mondani hogy mi vár ránk ebben a félévben. Igazából nagyon sok mindent mondott.
És ez még csak az első óránk volt vele. Hátranéztem és észrevettem hogy, senki se figyel szerencsétlen ofőre. Mindenki mást csinált. A fiúk:
-Psp-ztek
-Telefont nyomkodtak
-Galacsinnal dobálták Kriszt (?)
-És még kitudja mit csináltak...
A lányok:
- Fésülködtek,sminkeltek.
- Smseztek
- Facebookoztak
- Illetve Réka rajzolgatott.
Ráadásul engem folyamatosan piszkált Márk hogy mit mondott az ofő mert nem hallotta. Dávid azért kárált hogy mikor csöngetnek már mert neki ' feltétlenül ' tárgyalnia kellett anyukájával..Iza meg azért mert pisilni e kellett. Mindenki szerencséjére kicsöngettek. Én elmentem Nettivel (Natália de jobban szereti a Nettit) büfével és vettünk 2 barackos ice tea-t. Mire visszaértünk már be is csöngettek. És megkezdődhetett még 45 perc unalom....
Igazából a lényeg az volt az egészből hogy nem ma kapjuk meg a tankönyveket hanem holnap. Miután vége lett a 4 ofinak megbeszéltem Alice-szal meg Rékával,Nettivel meg Zsófival hogy ma nálunk 2 kor találkozunk és rendezünk egy kis évnyitó partyt. Na igen. Kis partyt. Na de kezdjük is az elején.
Hazaértem lecuccoltam, ebédeltem, fölhívtam anyut hogy meddig maradhatnak a lányok. Azt mondta neki mindegy csak mindenki épségben érjen haza meg ne olyan későn mert holnap suli van. Más részt mer ma anyu egyik barátnőjénél van mivel ott is csajos buli lesz csak anya ott is alszik. Na mindegy.
...Szóval elkezdtem készülődni. A hajamat kivasaltam,fölvettem egy rövid nacit meg egy ' Forever Young '-os pólót. Aztán vártam a többieket. Meg is érkeztek. Hoztak kaját. Meg piát. Aha. Piát...
Pálinka,Pezsgő..és még sorolhatnám.
- Őőő lányok én kicsit enyhébb partyra számítottam. - és miközben magyaráztam éppen Son jött le a lépcsőn.
- Juhúúú. Piaa! - kiáltotta.
- Nem te ebből nem kapsz! - mondta Alice majd rácsapott a kezére.
- Héé csak egy koreszt..
- NEEM. -kiáltottuk egyszerre a lányokkal.
- Jó,jól van. - mondta majd bement a konyhába.Csöngettek. Alice lerakta a piákat majd az ajtóhoz siettünk. És kik álltak a kapuban? Na kik? Pontosan...;
Dávid,Krissz,Atilla,Bence és Márk.
- Hát ti mit kerestek itt?
- Azt hallottam party lesz. - mondta Ákos.- Ekkor mind Zsófira néztünk...
* 1 órval korábban...*
-Háhh nekünk lesz évnyitó partynk nektek nem..nekünk lesz évnyitó partynk nektek nem.. - és a közben mutogatott valamit.
- Nem jöhettek be a házba. -közöltem velük.
- De.
- Nem.
- De miért nem? - Kérdezte Ati cicaszemekkel.
- Mert nincsen itthon anyukám.
- Az még jobb. -mondta Márk és Dávid.
- Na jó. - egyeztem bele. - De éjfél előtt hazamentek! - vetettem ki. Visszamentünk a házba és láttuk hogy nincs meg a Pálesz.
- Oké. Míg nyugodt vagyok. Valaki mondja meg hol van a páleszom. - fakadt ki Netti.
- Asszem van egy tippem. - mondtam miközben fölfele mutattam. Fölbaktattunk a lépcsőn egyenesen Son szobájáig..ott kicsit megálltunk és megtárgyaltunk hogy egyszerre berontunk egy párnával a kezünkben..
- Oké akkor 1..2..3!- üvöltöttem. Mire beértünk visítozva a szobába kiderült hogy Son nem is ott van.
- Fantasztikus akkor hol van? - kérdezte Alice.
- Tuti a kanapé alatt. - mondta Netti.
- Akkor már miért nem a fürdőszobában iszogatja a páleszünket ?! -gondolkodott Zsófi.
- Hé. Ez nem is olyan rossz ötlet. Bementünk a fürdőbe és a fürdőkádban találtuk Sont. Mikor elhúztuk a függönyt hirtelen magára borította a felét.
- Neee! - kiáltott Dávid. - Oda a pálesz. - mondta majd szomorú fejet vágott majd hirtelen hátranyúlt és megszólalt. - Sebaj mert van nálam egy ilyen. - vett elő egy üveg bort.
- Na jó. Szerintem a fiúk menjenek Sonhoz. A lányok meg az én szobámba. Oksi? - na ebbe mindenki beleegyezett.
Mi a lányokkal bevonultunk és elkezdtünk sztorizgatni mikor valaki kopogott az ajtónál. Ati volt.
- Sziasztok csajok. Mit szóltok egy kis 7 perc a mennyországban-hoz?
- Mi benne vagyunk. - mondtuk majd bementünk a gardróbba.
- Szóval ki kezd? - kérdezte izgatottan Bence.
- Szerintem legyen az hogy egy üres üveget megpörgetünk és azok maradnak itt a gardróbba akik az üveg orra és a talpa oké? - kérdezte Son.
- Jó. - egyeztünk bele mindannyian.
- Na akkor pörgetek.- mondta majd megpörgette az üveget. - Akkor aki marad az....Bence és Zsófi. És az idő..Indul!
Az ajtó mögül ennyi hallatszott..: jajj ne már..komolyan? jojó halkabban beszélek..
- És az idő...Lejárt! - kiáltotta mire berontott. És láttuk hogy Zsófi ki jön égő vörös fejjel..
- Mi volt? -kérdezte Alice.
- Nem. Ez a játék aranyszabálya. Nem mondunk el semmit. Ami ott történt az Titok!
Majd odafordultam Zsófihoz..
-Ugye majd elmondod mi volt benn?
-Persze.
Remélem tetszett az első rész.:) Komikat kérhetek?:)
2012. december 25., kedd
2012. december 12., szerda
Szereplők
My name is..ohh sorry.
Mein name ist ..
Most már értetek?Huhh oké ..
Szóval az én nevem Jade (Dzséd) Holl. Budapesten lakok egy nagy kertes házban egy szem bátyámmal és anyukámmal. Egy nagy-nagy házban. De mind ez apukámnak köszönhető aki nagyon sokat kinn van Amerikában hogy sok pénzt szerezzen hogy segítse a megélhetésünket. Na mindegy most nem akarlak belekeverni titeket ebbe.
Szóval..Mint az elején mondtam van egy bátyám. Sonnak hívják. 16 éves. Nagy csajozós. És néha nagyon bunkó,de néha kedves szóval ilyen kiszámíthatatlan típus. De akkor is szeretem ha megbánt..Pedig azt kifejezetten sokszor teszi.
Itt lenne róla egy kép. \/
Apropó. Anyukám. Igen..szóval... Ő nagyon paranoiás mindent rendesen meg akar csinálni és néha túlzásba viszi a dolgokat. Mind emellett csomó csajos dolgokat tartunk..Volt ahova képes volt elhurcolni Sont is mert hogy, 'első a család aztán mindegy hogy, hova megyünk' alapon. Igazából anyuról nem tudok olyan sokat mondani. Szeret főzni de nem tud. Az már más kérdés hogy miért szoktunk Sonnal hajnalban vacsorázni..de mindegy.
Viszont ingatlan vezető amit nagyon jól csinál. És jó családanya.
c:
Apuról nem tudok sok dolgot mondani mivel őt tényleg nagyon nagyon ritkán látom. És be kell valljam borzasztóan hiányzik..:( De a barátaimról nagyon sokat tudok mondani..
Hát kezdjük is.:
Ő lenne...
dobpergést kérek..tttatatatta szóval.. Ő
Varga Zsófi:)
Ő azok az egyike akik a legjobb barátnőim közé tartozik. Nagyon szeretem. Annyira idióta és nagyon sokat hülyül. Sulin kívül is nagyon sokat találkozok vele meg egyébként is. Nagyon hosszú sötétbarna (szinte fekete) haja van és kék szeme. Nagyon jó a stílusa. Ő az aki megmondja hogy sz*r e ez a cipő vagy nem. Kritikus lelkű.c:
Molnár Réka.
Egyik legjobb barátnőm. Hiperaktív,idióta és néha nagyon nagyon bunkó. És nem szókimondó. Szóval inkább elhallgatja a dolgokat minthogy bevallaná. Na meg. Ő és a pasija, maga a tökély..se. Mióta volt egy bizonyos tábor azóta nem csípem a srácot. Szerintem kihasználja de mindegy. Visszatérve Rékára. Meggondolatlan..és még sorolhatnám de a ő a legjobb barátnőm.Nagyon szeretem,kis idiótám.<3
Fenyvesi Natália.
Nagyon boldog élet vidám csajszi. Imádja a gumicukrokat és kedvenc állata a macska. Utálja a veszekedést. És az osztályban mindenkit szeret. Nagyon okos és legfőképp szééép. Neki már nagyon rég óta tetszik egy srác de nem meri megmondani neki. Pedig szerintem még össze is jöhetnének. Mindezek mellett kitűnő tanuló, hivatásos bújócska (megtaláló) bajnok és az egyik legjobb barátnőm.:3
Frewen Alice.
Szókimondó,kedves,aranyos csajszi. Nagyjából egy a stílusunk. Vámpírnaplók fan!<3 Na meg persze Twilght. Ha kell erőszakhoz folyamodik de egyébként higgadt. Szóval..inkább nem mondok semmit mert még bajom lesz. :D
Nagy Izabella.
Kedves,vicces,jó fej de néha nagyon flegma. Elbeszélgetek vele meg minden de akkor is. Régen nagyon jóban voltunk de ezután történt egy nagy vita s egyik barátnőm kiutálta. Most Emmával és Flórával barátkozik.
Ács Emma.
Mielőtt meg nem csapódott hozzájuk Iza nagyon jóban voltunk de ahogy átment hozzájuk minden megváltozott de akkor is mindennap beszélek vele nagyokat röhögünk meg ilyenek. Legjobb barátnők lettek (mármint Ő meg Iza). De én örülök annak hogy végre van igazi barátnője.
Egyébként nagyon kedves,vicces csaj.
Szeretek vele beszélgetni mert megértő és tanácsokkal lát el.
Ács Flóra.
Ács Flóra testvére gondolom nem kell részleteznem.:)
Nagyon kedves és őt is nagyon szeretem de úgy érzem vele is megromlott a kapcsolatom de ez nem változtatott semmit a barátságunkon. Mivel mindennap beszélek vele de akkor is...
És akkor a fiúk:
Szabó Krisztián.
Vicces,idióta,bunkó,csajozós...
Szerintem nem kell folytatnom. Bele van esve a fél suli Ő meg belém..Majd kisül belőle valami.

Szegedi Dávid.
Ő a legnagyobb bagós akit ismerek. 1 nap 2 és fél doboz? Az azért durva. Erős 2-es tanuló. Gördeszkás, Psp bajnok és Apple termékek fanja. Mindent meg kap amit akar. És ezek mellett nem vág föl vele!;) Nagyon kedves és jó fej.
Bata Atilla.
Szerintem a legjobb fej a fiúk közül. Imádom. A legjobb haverom.:*
Nagyon nagyon jófej, vicces.
Meghallgatja az összes problémám..meg mindent amit egy legjobb fiú barát tehet. Imádom.<3
Nem sokszor vesztünk össze de egy napnál tovább nem bírtam nélküle (és szerintem ő se nélkülem)
(U.i: A szeme igazi nem kontaktlencse.)

Toth Bence.
Azt hiszi magáról hogy vicces. De egyébként nem. (DE ERRŐL Ő NEM TUD) ;D
Amúgy meg focista "nagyon menő". É s huhh. Most jön a legdurvább.. Dc cuccokban jár és 50 csaja volt már eddig és.. még csak 14 éves. Utálom.
Takács Márk.
A csajok imádják. De ő mindenkit visszautasított. Állítólag az osztályból tetszik neki valaki..De senki se tudja ki.
Nagyon sármos, és minden tanár kedvence pedig nem is tanul semmit. Egyébként mindig és súgom le neki a dolgozatokat...de mindegy.
És végül..
Én. Az az. Jade Holl. c:
Kedves,cuki szép és még okos is. Bár régen egoista voltam most már tökéletes. *o*
Na ne poénkodjunk. Egyébként én nem tudok magamról véleményt mondani..Majd a blogból kikövetkezteted. c:

Remélem tetszett a bemutatkozás. Ez a leges legutolsó blogom. c:
Még ezen a héten hozom az első részt de kérdezhettek üzenetben is a bloggal kapcsolatban pl; hogy egyáltalán miről fog szólni a történet..; https://www.facebook.com/rebii.hosszu
Mein name ist ..
Most már értetek?Huhh oké ..
Szóval az én nevem Jade (Dzséd) Holl. Budapesten lakok egy nagy kertes házban egy szem bátyámmal és anyukámmal. Egy nagy-nagy házban. De mind ez apukámnak köszönhető aki nagyon sokat kinn van Amerikában hogy sok pénzt szerezzen hogy segítse a megélhetésünket. Na mindegy most nem akarlak belekeverni titeket ebbe.
Szóval..Mint az elején mondtam van egy bátyám. Sonnak hívják. 16 éves. Nagy csajozós. És néha nagyon bunkó,de néha kedves szóval ilyen kiszámíthatatlan típus. De akkor is szeretem ha megbánt..Pedig azt kifejezetten sokszor teszi.
Itt lenne róla egy kép. \/
Apropó. Anyukám. Igen..szóval... Ő nagyon paranoiás mindent rendesen meg akar csinálni és néha túlzásba viszi a dolgokat. Mind emellett csomó csajos dolgokat tartunk..Volt ahova képes volt elhurcolni Sont is mert hogy, 'első a család aztán mindegy hogy, hova megyünk' alapon. Igazából anyuról nem tudok olyan sokat mondani. Szeret főzni de nem tud. Az már más kérdés hogy miért szoktunk Sonnal hajnalban vacsorázni..de mindegy.
Viszont ingatlan vezető amit nagyon jól csinál. És jó családanya.
c:
Apuról nem tudok sok dolgot mondani mivel őt tényleg nagyon nagyon ritkán látom. És be kell valljam borzasztóan hiányzik..:( De a barátaimról nagyon sokat tudok mondani..
Hát kezdjük is.:
Ő lenne...
dobpergést kérek..tttatatatta szóval.. Ő
Varga Zsófi:)Ő azok az egyike akik a legjobb barátnőim közé tartozik. Nagyon szeretem. Annyira idióta és nagyon sokat hülyül. Sulin kívül is nagyon sokat találkozok vele meg egyébként is. Nagyon hosszú sötétbarna (szinte fekete) haja van és kék szeme. Nagyon jó a stílusa. Ő az aki megmondja hogy sz*r e ez a cipő vagy nem. Kritikus lelkű.c:
Molnár Réka.
Egyik legjobb barátnőm. Hiperaktív,idióta és néha nagyon nagyon bunkó. És nem szókimondó. Szóval inkább elhallgatja a dolgokat minthogy bevallaná. Na meg. Ő és a pasija, maga a tökély..se. Mióta volt egy bizonyos tábor azóta nem csípem a srácot. Szerintem kihasználja de mindegy. Visszatérve Rékára. Meggondolatlan..és még sorolhatnám de a ő a legjobb barátnőm.Nagyon szeretem,kis idiótám.<3
Fenyvesi Natália.
Nagyon boldog élet vidám csajszi. Imádja a gumicukrokat és kedvenc állata a macska. Utálja a veszekedést. És az osztályban mindenkit szeret. Nagyon okos és legfőképp szééép. Neki már nagyon rég óta tetszik egy srác de nem meri megmondani neki. Pedig szerintem még össze is jöhetnének. Mindezek mellett kitűnő tanuló, hivatásos bújócska (megtaláló) bajnok és az egyik legjobb barátnőm.:3
Frewen Alice.
Szókimondó,kedves,aranyos csajszi. Nagyjából egy a stílusunk. Vámpírnaplók fan!<3 Na meg persze Twilght. Ha kell erőszakhoz folyamodik de egyébként higgadt. Szóval..inkább nem mondok semmit mert még bajom lesz. :D
Nagy Izabella.Kedves,vicces,jó fej de néha nagyon flegma. Elbeszélgetek vele meg minden de akkor is. Régen nagyon jóban voltunk de ezután történt egy nagy vita s egyik barátnőm kiutálta. Most Emmával és Flórával barátkozik.
Ács Emma.
Mielőtt meg nem csapódott hozzájuk Iza nagyon jóban voltunk de ahogy átment hozzájuk minden megváltozott de akkor is mindennap beszélek vele nagyokat röhögünk meg ilyenek. Legjobb barátnők lettek (mármint Ő meg Iza). De én örülök annak hogy végre van igazi barátnője.
Egyébként nagyon kedves,vicces csaj.
Szeretek vele beszélgetni mert megértő és tanácsokkal lát el.
Ács Flóra.Ács Flóra testvére gondolom nem kell részleteznem.:)
Nagyon kedves és őt is nagyon szeretem de úgy érzem vele is megromlott a kapcsolatom de ez nem változtatott semmit a barátságunkon. Mivel mindennap beszélek vele de akkor is...
És akkor a fiúk:
Vicces,idióta,bunkó,csajozós...
Szerintem nem kell folytatnom. Bele van esve a fél suli Ő meg belém..Majd kisül belőle valami.

Szegedi Dávid.
Ő a legnagyobb bagós akit ismerek. 1 nap 2 és fél doboz? Az azért durva. Erős 2-es tanuló. Gördeszkás, Psp bajnok és Apple termékek fanja. Mindent meg kap amit akar. És ezek mellett nem vág föl vele!;) Nagyon kedves és jó fej.
Bata Atilla.
Szerintem a legjobb fej a fiúk közül. Imádom. A legjobb haverom.:*
Nagyon nagyon jófej, vicces.
Meghallgatja az összes problémám..meg mindent amit egy legjobb fiú barát tehet. Imádom.<3
Nem sokszor vesztünk össze de egy napnál tovább nem bírtam nélküle (és szerintem ő se nélkülem)
(U.i: A szeme igazi nem kontaktlencse.)
Toth Bence.
Azt hiszi magáról hogy vicces. De egyébként nem. (DE ERRŐL Ő NEM TUD) ;D
Amúgy meg focista "nagyon menő". É s huhh. Most jön a legdurvább.. Dc cuccokban jár és 50 csaja volt már eddig és.. még csak 14 éves. Utálom.
Takács Márk.A csajok imádják. De ő mindenkit visszautasított. Állítólag az osztályból tetszik neki valaki..De senki se tudja ki.
Nagyon sármos, és minden tanár kedvence pedig nem is tanul semmit. Egyébként mindig és súgom le neki a dolgozatokat...de mindegy.
És végül..
Én. Az az. Jade Holl. c:
Kedves,cuki szép és még okos is. Bár régen egoista voltam most már tökéletes. *o*
Na ne poénkodjunk. Egyébként én nem tudok magamról véleményt mondani..Majd a blogból kikövetkezteted. c:

Remélem tetszett a bemutatkozás. Ez a leges legutolsó blogom. c:
Még ezen a héten hozom az első részt de kérdezhettek üzenetben is a bloggal kapcsolatban pl; hogy egyáltalán miről fog szólni a történet..; https://www.facebook.com/rebii.hosszu
Bevezetés..
Először is..
Ez a blog most nem olyan lesz mint a többi, ezt nem fogom félbehagyni, nem fogom csak úgy otthagyni hogy 'jajj már nincs kedvem írni'. Szó sincs róla. Szóval amit megígérek nektek..
1. NEM fogom abbahagyni.:)
2. Megpróbálok jót írni és minnél hosszabbat..meg még csomo minden.
3. És hogy ezeket a az ígéreteket betartom. c:
Na jó. Elég lesz ebből az ígérgetésből.. Inkább írom a sztorit c:
Remélem el fogjátok olvasni..

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)